2020.02.26.

Ki a legjobb tepertőkészítő?

Turizmus

A hagyományos élelmiszerelőállíási módszrek megóvásának érdekében a szabadkai „Peščara“ Helyi közösség idén is megszervezi a „Tepertőfesztivál” elnevezésű rendezvényt, melyre szombaton, február 29-én kerül sor, 10 órai kezdettel.

2020.02.26.

Az idei, sorozatban negyedik rendezvényen több mint ötven, négy fős csapat vesz részt, akik házi és dohány tepertősütésben mérik majd össze tudásukat, a látogatóknak pedig lehetőségük lesz ismerkedni és kóstolni. A szervezők elmondták, a tavalyi rendezvényt a becslések szerint több mint ezren látogatták meg. Idén a valjevoi dohány tepertőmesterek mellett Szávaszentdemeterről is érkeznek vendégek. A gyülekezés és a versenyre való felkészülés már reggel 8 órakor elkezdődik, az ünnepélyes megnyitóra és a verseny kezdetére 10 órakor kerül sor. Az eredményhirdetés, a serlegek és a díjak átadása előreláthatóan 14 órakor lesz. Az érdeklődők csütörtökig, február 27-ig jelentkezhetnek a 060/55-55-107, a 065/21-61-85 és a 024/516/124-es telefonszámok egyikén.