2020.08.26.

Idén csak emlékezhetünk a nagybecskereki „Sörnapokra”

Turizmus

A „Sörnapok” elnevezésű hagyományos rendezvény, melyet 1986 óta szerveznek meg Nagybecskereken, idén ünnepelte volna fennállásának 35. évfordulóját, erre azonban a koronavírus járvány okozta helyzet miatt nem kerülhet sor.

2020.08.26.

A gazdag hagyomány egy része ennek ellenére felfedezhető Nagybecskerek terein és utcáin. A 35. „Sörnapok” rendezvény tegnap vette volna kezdetét, ez alkalomból pedig a Szabadság térről fiákerek indultak útnak, bejárták a város helyi közösségeit, közintézményeit és intézeteit, melyek mind részt vesznek az augusztus utolsó hetében megrendezésre kerülő esemény megszervezésében. A járókelőknek „Zrenjaninsko pivo” nagybecskereki sört osztottak, a járványügyi intézkedéseket pedig betartották. A Városháza teraszán egy képernyőt állítottak fel, melyen az elmúlt 5 év „Sörnapjain” készült felvételeket mutatták be. A nagybecskerekieknek lehetőségük volt visszaemlékezni a rendkívül népszerű eseményekre és a város terein megszervezett koncertekre, melyeken számos ismert hazai és külföldi vendég lépett fel. A Turisztikai Szervezet a zenjanin.rs honlapnak elmondta, a nagybecskerekiek íly módon jelképesen visszaemlékezhettek arra, hogyan teltek az elmúlt évek, és remélik, a koronavírus okozta válság hamarosan véget ér majd.