2019.12.03.

Húzzon mikulás sapkát a fejére—éd kezdődhet a verseny!

Turizmus

A Palics egyik legszebb téli, családi eseményét december 8-án rendezik meg. Ez a családi esemény a telet, az ünnepeket, a Karácsonyt és az Új évet ünnepli.

2019.12.03.

Profi- és hobbiportolóknak, fiataloknak és időseknek, családoknak, iskoláknak, valamint mindenkinek szól, akik kedvelik a világ legnépszerűbb nagypapáját. A Mikulást már 20 éve rendezik meg, az utóbbi néhányon pedig egyre többen vesznek részt. Tavaly 1800-an futottak, idén pedig arra számítanak, hogy ez a szám meghaladja a 2000-et is. A Verseny 11 órakor indul a Nagy terasz elől, a versenyzők pedig egy órán át futnak, illetve sétálnak, és legalább egy kört kell megtenniük, az 1500 méter hosszú körpályán. A pályát kijelölik majd, a résztvevők pedig a tó mellet futnak majd, és elhaladnak a Prezident szálloda előtt, majd végigfutnak a Split-i fasoron és Víztoronyig, a Nagy parkon keresztül pedig a Nagy teraszig. A verseny egyetlen feltétele, hogy a résztvevőknek télapójelmezt vagy sapkát kell viselniük. A rendezvényen egy mikulás a legfiatalabb versenyzőknek érmeket oszt majd, a gyermekek pedig ezt követően fényképezkedhetnek és beszélgethetnek majd vele. A Futamnak idén is lesz humanitárius jellege, hiszen a Vöröskeressztel együttműködve megszervezik a „Legyél te is Mikulás” akciót. Minden jó szándékú résztvevő csomagokat adományhozhat, melyeket a Szerbia legszegényebb családaiban élő gyermekek között osztanak majd szét.