2020.06.08.

Eurómilliókból folyhatnak matematikai kutatások

Tudomány

9 ország 14 konzorciumi tagja mellett a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikus egyetemi docense és kutatócsoportja is részt vesz a csaknem másfél milliárd forint támogatást elnyert nemzetközi programban.

2020.06.08.

A Marie Curie Innovative Training Network által támogatott négyéves projekt témája az evolúciós játékelmélet és annak biológiai alkalmazásai. A kutatók olyan kérdésekre keresik a választ, hogyan kell előre számolni a patogének evolúciójával a fertőző betegségek terjedését megakadályozó programok kidolgozásánál, illetve hogyan lehet a matematika segítségével olyan rákterápiákat tervezni, ami csökkenti a rezisztencia kialakulásának esélyét – olvasható a Szegedi Tudományegyetem közleményében.

A projektben egyetemek és kutatóintézetek mellett vállalatok is szerepet kaptak. A programban résztvevő doktorandusz hallgatók és fiatal kutatók így a tudományos eredmények ipari hasznosításának és a tudományterületek kapcsolódásának lehetőségeit is megismerhetik.