2020.03.27.

Aki rendelkezik 3D nyomtatóval, védőszemüveget készíthet az egészségügyi dolgozóknak

Régiónk

A 3D nyomtatóval rendelkező szabadkaiak összefogtak, és mindössze néhány nap alatt 85 védőszemüveget készítettek az egészségügyi dolgozók számára.

2020.03.27.

Ezek a szemüvegek segítségükre lehetnek a cseppfertőzés ellen, és hosszabb távon is használhatók, mivel könnyen fertőtleníthetőek. A subotica.com portál értesülései szerint minden egy, a Startit blogon elindított „Vizionari” elnevezésű akcióval kezdődött, melyben arra kérték a 3D nyomtatóval rendelkezőket, hogy fogjanak össze és készítsenek védőszemüvegeket az egészségügyi dolgozóknak. Mindössze néhány nap alatt 13 önkéntes jelentkezett, néhányan otthonról, mások munkahelyükről kezdték megosztani egymással a fájlokat, információkat, tapasztalatokat és javaslatokat. A szabadkai „Vizionari” csapat eddig 85 védőszemüveget nyomtatott, melyből 30-at a szabadkai és a zombori Közkórház dolgozóinak adományoztak, 10-et Aapatinba küldtek, a maradék 15-öt pedig a szabadkai sürgősségi ellátásban dolgozóknak adták. Azok, akik rendelkeznek 3D nyomtatóval, és szeretnének csatlakozni, vagy segíteni a védőszemüveg-készítő akciót, a „Vizionari Srbije” facebook oldalon jelentkezhetnek, ahol igazolniuk kell, hogy szabadkaiak, ezt követően pedig részletes utasításokat kapnak.