2019.12.07.

Zongorára fel—hogyan dőlt meg a Guinness rekord

Kultúra

Újvidék, a 2019-es év Ifjúsági fővárosa új titulust szerzett—Guinness rekordot döntött.

2019.12.07.

Az Isidor Bajić Zeneiskola huszon három tanulója és tanára, az OPENS támogatásával megdöntötte az egy időben egy zongorán zenélő emberek számának Guinness rekordját. Ők szeptemberben a Városházán, egy öt perces kompozíciót adtak elő egyetlen zongorán, ezzel megdöntötték a Guinness rekordot. Az eseményt a közösségi hálón keresztül a Szabadság-téren élőben közvetítették. A rekorddöntést Ivan Marković „Hajnal“ című kompozíciójának több hónapig tartó gyakorlása előzte meg, melyet a zeneszerző külön erre az alkalomra írt. Az ötlet a Zeneiskola zongora szakán született meg, mint egy módja annak, hogy a klasszikus zenét közelebb hozzák a közönséghez, attraktív és nem mindennapi megoldással. Sikerült megvalósítaniuk azt, amit korábban az olaszországi, bosznia és hercegovinai és hollandiai középiskolások tettek meg. Ez alkalmat adott arra is, hogy művészi tudásuk más zugaiba is betekintést nyerjenek, minden másképp történt, mint ahogy általában zongoráznak: egy kézzel zenéltek, más pozíciót foglaltak el a zongoránál, a 23 emberből álló csapat tagjai voltak, nem pedig szólisták, aki egyedül játszik a 88 billentyűn. Az esemény azt is bebizonyította, hogy a fiatalok előtt minden ajtó nyitva áll, ha olyan ötleteik vannak, melyekkel megváltoztathatják környezetüket.