2020.08.25.

Új időpontban rendezik meg a zombori Filmfesztivált

Kultúra

A harmadik zombori Filmfesztivált új időpontban, augusztus 28-a és 31-e között rendezik meg a „Laza Kostić” Művelődési Egyesület szervezésében.

2020.08.25.

A fesztivál kínálatában négy válogatás 12 filmje szerepel majd. A négy válogatás a következő: Fő program, Kultikus klasszikusok, Svéd filmek panorámája és Nosztalgia. Az esemény válogatója Ivan Karl lesz. A filmes alkotások mellett a közönség a kísérőprogramot is megtekintheti, melynek keretein belül könyv- és filmbemutatókat, valamint koncerteket szerveznek. A belépés díjtalan, az ingyenes belépőket a „Laza Kostić” Művelődési Egyesület Galériájában vehetik át az érdeklődők, munkanapokon 9 és 12, illetve 18 és 20 óra között, szombaton, augusztus 28-án pedig 9-től 13 óráig lesz erre lehetőségük. Az ünnepélyes megnyitóra augusztus 28-án, 20 órakor kerül majd sor a Vároháza Átriumában, egy órával később pedig a „Hotel Beograd” szerb-orosz filmet vetítik, melynek premierjére nem sokkal a rendkívüli állapot kihirdetése előtt került sor. Konstantin Statskij rendező alkotásának főszereplői sztárszínészünk, Miloš Biković, és az orosz Dijana Požarskaja. A fesztivál műsora megtalálható a www.kcsombor.org.rs internetes oldalon.