2020.06.19.

Megyenapokkal bővül a megújuló Kalocsai Paprikafesztivál

Kultúra

„Ízleld meg Kalocsát - egy csipetnyi hungarikum” – ezzel az új szlogennel népszerűsíti Kalocsa város az idén XXXI. alkalommal sorra kerülő paprikafesztivált. Ennek keretében rendezik meg harmadik alkalommal Bács-Kiskun Megye Napját is.

2020.06.19.

A szeptember 11-13-ig tartó esemény lesz az első alkalom arra, hogy a város célkitűzése megvalósuljon: a Kalocsai Paprikafesztivál három-öt éven belül Magyarország olyan öt legnagyobb gasztronómiai fesztiválja között szerepeljen, amelyre az országból is nagyon sok ember ellátogat. A vendégek több éjszakát töltenek el a helyi szálláshelyeken, illetve olyan országos érdeklődésre számot tartó programokkal színesítik a rendezvényt, amelyre a hazai mellett a nemzetközi média is felfigyel. Az esemény keretében rendezik meg Bács-Kiskun Megye Napját is, ahol bemutatkoznak a megye járásai, megmutatják a tájegységükre jellemző viseleteket, kézműves termékeiket, a látogatók előtt megelevenednek a települési értéktárak is.