2020.09.04.

Meghirdette 2021-es évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok

Kultúra

A koronavírus-járvány miatt felemásra sikerült idei évadot követően 2021-re, fennállásának 90. évfordulójára megújult arculattal és számos újdonsággal készülnek a szabadtéri szervezői.

2020.09.04.

A nagy rendezvényekre vonatkozó korlátozások okán 2020 nyarán a szokásostól eltérően, sokkal kisebb nézőszámmal lehetett megszervezni a színházi előadásokat. A megkötések ellenére is mintegy 15 ezer ember szórakozhatott a szabadtéri két játszóhelyének produkcióin – közölték a szervezők.

A tervek szerint a 2021-es évadban az idénre tervezett új produkciókat mutatják be a Dóm téri fő és az újszegedi kisebb játszóhelyeken. Dóm téri ősbemutatója után 35 év elteltével ismét Szegedre jön a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera. Színpadra állítják Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabját, az Apáca Show-t és a szintén világhíres West Side Story-t is. Újszegeden a Traviatát, a Scapin furfangjai című vígjátékot és a Hófehérke és a hét törpét láthatja majd a közönség.