2020.06.10.

Kilátóból tekinthetünk a múltba

Kultúra

Életre kel a Nagyárvíz előtti belváros képe. A felújítás alatt álló Móra Ferenc Múzeum kilátójában egy olyan kronoszkópot helyeznek el, amelybe beletekintve egy 3D-s animáció a 19. századba repít vissza bennünket.

2020.06.10.

Valódi időutazást tehetnek hamarosan az érdeklődők a megújuló Móra Ferenc Múzeumban. A Kultúrpalota felújítása során kialakítanak egy kilátót, ahonnan nemcsak a Tiszára, hanem a Móra-parkra és a szegedi belvárosra is rá lehet majd látni. A kilátó különlegessége egy kronoszkóp lesz: a fejlesztés alatt álló eszközbe belenézve egy 3D-s animációt láthatunk majd, mely az egykori belvárost szemlélteti – szól az intézmény invitálója.

Az „időgép” az 1870-es évek belvárosi nyüzsgésébe repít majd vissza. A képeken olyan épületek is láthatóak lesznek, amelyek ma már nem állnak. Feltűnik az egykori szegedi vár, a régi halpiac, a Belvárosi híd helyén állt hajóhíd és az egykori vasúti híd is. Látható lesz a Dóm téri Demeter templom, amelynek helyére a fogadalmi templom épült csaknem 100 éve.