2020.09.08.

Hálakoncert az egészségügyi dolgozóknak

Kultúra

Az egészségügyi dolgozók a koronavírus fertőzöttek életéért vívott bátor és önfeláldozó közdelmét meghálálandó, a szabadkai szimfonikus zenekar koncertet adott a szabadkai Közkórház udvarában.

2020.09.08.

A tüdőosztály vezetője, Marina Rašović a résztvevőknek elmondta, mindig is a művészek jelentették a kapcsot a nehéz időkben, a zenészek tartották a lelket a katonákban a háború előtt, ők nyújtottak vígaszt a császároknak, és adták vissza a nép erejét. Ez a koncert esetében is igaz, melyen a szabadkai kórház minden dolgozójának nevében köszönetet mondott. Habár mindenki maszkot viselt, az egészségügyi dolgozók mosolya és derült arca arról árulkodott, jól esett nekik a gesztus és az, hogy ha csak egy rövid időre is, de fellélegezhettek, és elhagyhatták a kórházat, a zenét hallgatva pedig táncot lejthettek. A 45 perces koncerten olyan ismert filmzenék csendültek fel, mint például az „Otpisani”, a „Rocky” vagy a „Montevideo”, de a kínálatban szerepelt a „Devojko mala” és az „I will survive” is, melyet Mikica Jevtić vezénylése alatt a szabadkai szimfonikus zenekar játszott Mirna Radulović szólista és Ljubomir Popović tenor társaságában.