2020.09.10.

Zombor Város támogatja a nők foglalkoztatottságát az iparban

Gazdaság

A hatodik „Szövőtábor” keretein belül az Etno hálózat, Zombor Város és a NALED Kanada és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének támogatásával Zomborban megszervezte a „Vállalkozó szellemű és önmaga” elnevezésű, nők számára meghirdetett pszichológiai felkészítő műhelymunkát.

2020.09.10.

A felkészítőn, melynek célja a nők az iparban való foglalkoztatása és társadalmi-ipari megerősítése, közintézetek, művelődési és szociális védelemmel foglalkozó intézmények, civil szervezetek, valamint kisipari egyesületek női képviselői vettek részt. A résztvevők között volt a nemi egyenjogúságért felelős Városi tanács tagja, Slađana Radić is, aki ez alkalomból hangsúlyozta, a Zomborban élő nők részt vehetnek számos, a várost érintő projektumban, és változtatásokat kezdeményezhetnek. „Zombor Város már több éve támogatja a nők megerősítését, idén pedig ezen az úton szeretnénk tovább haladni. Azok a nők, akik változtatni szeretnének, részt vehetnek a Zombor Várost érintő projektumokban, vagy elmondhatják javaslataikat a siker érdekében”, mondta el Slađana Radić.