2019.11.26.

Uniós támogatásból korszerűsített a nemesnádudvari bútorgyár

Gazdaság

Közel 320 millió forint európai uniós támogatásból technológiai korszerűsítéssel bővítette bútorgyártó kapacitását a Bács-Kiskun megyei Nemesnádudvaron működő Délity Bútor Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

2019.11.26.

A 636 millió forint összköltségű beruházás eredményeként a cég termelési kapacitása várhatóan 5 százalékkal bővül. Délity József elmondta: vállalkozásukat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 50 százalékos intenzitású pályázati forrásából fejleszthették. A Délity Bútor Zrt. 1984-ben egyszemélyes asztalosműhelyként kezdte meg működését kisbútorok gyártásával. Ma már 12 ezer négyzetméter összterületű üzemcsarnokaikban kisbútorok és 13 elemes bútorcsalád gyártásával, valamint egyedi projektek megvalósításával foglalkoznak. A 91 főt foglalkoztató nemesnádudvari Délity Bútor Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 1,75 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 1,78 milliárd forint volt.