2020.03.26.

Megújul az Örkény-Tass összekötő út

Gazdaság

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun megyében elindította az 5205-ös jelű út 2 kilométeres szakaszának felújítását.

2020.03.26.

A társaság által megvalósított, európai uniós vissza nem térítendő támogatásból finanszírozott projekt keretében 2 kilométeren újul meg az 5205-ös jelű út. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a munkaterületet átadták, a fejlesztés előreláthatóan fél évet vesz igénybe. Az Örkény-Tass összekötő út érintett szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodik a Tassi Kiskunsági-Főcsatorna híd rekonstrukciójáról, egy autóbusz öbölpár és a kijelölt gyalogos átkelőhelynél középsziget kivitelezéséről. A burkolat egy részénél pályaszerkezetet cserélnek a szakemberek, továbbá két réteg aszfalttal erősítik meg azt. A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható.