2020.06.02.

Az idei év sem lesz mézben gazdag

Gazdaság

A méhész idény már javában zajlik, a méhészek pedig hamarosan a hárs és vaddohámy mezőre viszik majd a méheket.

2020.06.02.

Habár az olajrepce mézhozama kielégítő volt, az akácé gyengének számít, és az előttünk álló legelésektől sem várhatunk sokat, ezért az idei év az első becslések szerint a tavalyinál is rosszabb lehet, mondták el a „Pčela” Méheszegyesület illetékesei. A gyümölcs legelés, amely a helyi méhészek számára többnyire a felkészülés folyamatát jelentette, és a méhcsaládok megerősítésére szolgált, nem hozott sok mézet. Ezután áprilisban az olajrepce, májusban pedig az akác következett, Az akác virágzása befejeződött, jelenleg pedig folyamatban vannak a méhkasok költöztetésére való gyorsított felkészülések. Ezután két júniusi legelés vár a méhekre, ugyanis hamarosan virágzik a hárs és a közönséges selyemkóró. A méhészek elmondása szerint a tavalyi év volt az eddigi legrosszabb, és az idei sem ígér sokat. Ezen nem fog változtatni a napraforgó virágzása sem, amely során a szabadkai méhek legfontosabb legelésére kerül majd sor. Habár az eső és a jelenlgi időjárás kedvez neki, földeinken nem vetettek belőle elegendő mennyiséget, ezért a napraforgóméz hozama is gyenge lesz.