Amikor először küldtem apró adományt a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványnak válaszul színes hírlevelet kaptam, amelyben bemutattak egy megindító részt a nem látó emberek világából. Egy gazdit és a kutyáját. Látó embernek az sem könnyű, hogy a nem látók helyébe képzelje magát – sokan gondolni sem szeretnek ilyesmire. De bárkit érhet baleset vagy betegség, amelyben sérül vagy teljesen elvész a látása – és utána, azzal a helyzettel is élni kell, alkalmazkodni hozzá.
Háborús hírek, választási kampányok árnyékában élünk, a verbális és a fizikai erőszak tobzódása idején. Ijesztő látni, mit meg nem tesznek emberek, hogy tönkre tegyék világunk egy részét, kárt, szenvedést okozzanak másoknak. Közben üdítő és vigasztaló, mit meg nem tesznek más emberek, hogy segítsenek annak, aki rászorul. Hogy ember és ember, ember és állat között az együttélés, az egymásra utaltság, a segítő szándék milyen csodálatos kapcsolatokat és történeteket képes létrehozni.
Irénke hatvanéves korára özvegyen maradt, és elvesztette a korábban is gyenge látását. Elviselhetetlen magány szakadt rá, egy idő után már az utcára sem mert kimenni. Hívták a helyi látássérültek egyesületébe, hogy van ott egy jó kórus, a zene és az együttlét gyógyít. Megpróbálta, de az igazi fordulatot egy látássérült férfivel és a vakvezető kutyájával való megismerkedés jelentette számára. Látta, Mihálynak mekkora szabadságot ad, hogy mindenfelé közlekedhet a kutyájával. Az állattól rengeteg szeretetet is kapott, és ha vele volt, az megkönnyítette a kapcsolatteremtést más emberekkel.
Három év várakozás után került sorra Irénke, akkor kaphatott kutyát a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától. Megismerte az egész folyamatot, ahogyan kiválasztják az alkalmas kölyköket, elkezdik képezni őket, majd megkeresik, hogy melyik kutyus melyik igénylővel képes a legjobban együttműködni. Ők Müzlivel, a világos labradorral találtak egymásra. Az összeszokás, a közlekedésbiztonsági szabályok megismerése, begyakorlása együtt hatalmas munka, egyben hatalmas élmény is volt.
„A kutyám néha éjszaka odajön az ágyamhoz. Talán, mert felsóhajtottam álmomban? Ő tudja csak, mit vett észre, mi jár ilyenkor a fejében. Kicsit szuszmákol, megnyalja a kezem, aztán visszafekszik a helyére. Azt hiszem, ilyenkor is csak azt ellenőrzi, minden rendben van-e velem.” mondja Irénke, aki hálás Müzlinek, hiszen nem túlzás, hogy megszépítette az életét, visszaadta a lelki nyugalmát. Ezért a gazdi is mindent meg akar adni Müzlinek – „akinek” a legnagyobb ajándék, amikor szabadon futkározhat.
https://barathegyisegitokutya.hu/
Dr. Mezősi Tamás, az alapítvány elnöke kérdésünkre azt mondja: a Vakvezető Kutyák Világnapja alkalmából érzékenyítő rendezvényeket tartanak, és a média is érdeklődik a munkájuk iránt. Menedzselni a szervezetet, oktatói munkát végezni, követni a segítő kutyák világában a nemzetközi fejleményeket – szintén embert próbáló feladat. Az alapítványt magánszemélyek és gazdasági szervezetek adományaiból, a nekik felajánlott személyi jövedelemadó-visszatérítésből működtetik. Sokkal több forrásra volna szükség.
