A Dakar Rally 1979 óta vonzza a profikat, az amatőröket, és a motorsport szerelmeseit. Ma a világ legjelentősebb autósport eseménye, a verseny próbára teszi az emberi állóképességet. A szabadkai Saghmaister Gábornak köszönhetően a Szerbiában élő emberek már régóta büszkélkedhetnek motoros hőssel, és követhetik versenyeit az egész világon. Idén tizenkettedig alkalommal vett részt a híres versenyen, amelyet először rendeztek meg a Közel-keleten, és kilencedszer érte el a célt. A tizenhárom napos fizikailag és mentálisan is megterhelő szaúd arábiai kalandot követően megosztotta velünk élményeit.
--Korán indultunk, a startig vezető úton pedig maximum 5 fok volt. Napfelkeltekor a hőmérséklet 8-9 fokig emelkedett, a verseny ideje alatt pedig meghaladta a 25-öt is. Ez nagyon jó a motorosoknak, hiszen a dűnék hosszabb ideig maradtak hidegek, nem voltak olyan lágyak, ezért könnyebben tudtunk haladni a homokon. Emellett a szervezet az ilyen időjárási feltételekben kevesebb vizet igényel. Az előző versenyeken közel 10 liter vizet ittem az 5-6 órás szakaszok alatt, most 2-3 litert fogyasztottam. A terep könnyebb volt a szervezet szempontjából mint a korábbiak, de szemmel láthatóan veszélyesebb is. Jelentősen nagyobb sebességgel haladtunk, néhol 150 kilométer per órával is mentünk, de volt sok kavicsos terep is. Nem szeretem ezeket a feltételeket, a sziklákat, a kiszáradt folyómedreket, amik tele vannak kövekkel...
A motorosoknak az idei Dakaron számos akadállyal kellett megküzdeniük, sokszor kellett letennük mindkét lábukat a talajra, erővel és texhnikával kellett dolgozniuk. Kivételes koncentrációra és szinte tökélets képességekre volt szükségük annak érdekében, hogy megóvják magukat és a motorjukat a Közel-kelet sziklás és batátságtalan terepein. Azok, akik elértek a homokos szakaszokig, új problémákkal kerültek szembe, ám Saghmeister Gábor ekkor előrelépett és javított idején.
--Ezen a terepen nagyon gyorsan javítottam az eredményemen, 20 helyet hoztam be az összetettben. Sokat edzettem a Delibláti homokpusztában és a Balatonon, így a homokon otthon érzem magam. A államak köszönhetően új motort kaptam. Egy 79 lóerős, 450 köbcentiméteres KTM-et vezettem, amely minden körülmény között nagyon jól működött, a gépen minden remekül funckionált, ami szintén nagyon fontos. A karburátoros motorokkal ellentétben ennek nem változott a teljesítménye, könnyen be tudtam indítani, és nem éreztem bizonytalanságot az esések után.
Gábor karrierje során több mint 200.000 kilométert tett meg különböző sivatagokban. A terepek közül néhány nem kellemes, még csúcsminőségű légkondícionált terepjárókban sem. Motoron sokkal bonyolultabb, a soron következő szakaszokon pedig a kiváló jármű és a fizikai felkészültség mellett kulcsontosságú a tapasztalat.
--Ennyi év után pontosan tudom a terep jellemzőit, hol és mikor kell vigyáznom, hogyan fog reagálni a motor. A tapasztalatnak köszönhetően minden pillanatban tudtam, hol vagyok, és mennyi van hátra a célig, ez pedig megadja a szükséges pszichológiai stabilitást. A végén elégedett voltam, hogy kibírtam a teljes versenyt, de végezhettem volna jobb helyen is.
Gábor valószínűleg túlságosan szerény, amikor a helyezéséről beszél, hiszen a verseny elején súlyos navigációs problémákkal küzdött, ami miatt rossz irányba haladt. Emellett a tizedik napon egy nagyobb esést is elszenvedett, de a fájdalmak ellenére összegyűjtötte erejét és beért a célba.
Nem tervezi azt, hogy megáll, hiszen már közel van a jubileumi, tizedik célbaéréséhez a világ legnagyobb rallyjén. Mi jövőre is szurkolhatunk a nagy sportembernek.
Fotók: magánarchívum
