2019.06.26.

Evezni egy hét után is lehet, de a horgászbot csak évek múlva görbül rendesen

Régiónk

Június utolsó napjaiban kezdik feltölteni a Maty-éri kajak-kenu és evezős pálya horgásztóként is szolgáló medrét. Július elején pedig mintegy 300 mázsa pontyot telepítenek a tóba. Augusztusban már kajak-kenu világbajnokságot rendeznek. A vízi élővilág lassabban regenerálódik, 2021-ben lehet először nemzetközi horgászverseny.

Article image
2019.06.26.

Éppen egy éve, hogy a nyár közepén, kánikulában leeresztették a vizet a Nemzetközi Olimpiai Központ Maty-éri tavából. Bővítették a nemzetközi kajak-kenu és evezős versenyek épületeit, illetve a befutó részen céltornyot építettek. Készült egy híd a tavat kettéválasztó „osztószigetre”. A jövőben onnan közvetítik majd a mérkőzéseket, a sziget és a híd érintésével futóverseny-pályát is kialakítanak.

A tó fő funkciója mellett horgásztóként is használatos. A horgászok nem egészen értették, miért kellett a sportcélú fejlesztés miatt a teljes tavat lecsapolni, és miért éppen a kánikula kellős közepén. De a tavon a Nemzeti Sportközpontok igazgatósága a „főnök”, a tó kezelői jogát ők gyakorolják. A halgazdálkodási jog az Agrárminisztériumhoz tartozik, amely az országos szövetségen keresztül a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségéhez delegálta ezt a jogot. Maga a horgászat is kettévált: a tó egyik oldalát, a kisebbik vízterületet, amelynek azonban változatos és hosszú a partja, a hobbihorgászok használják. A másik oldalon, a kajak-kenu pálya nyílegyenes szakaszán viszont horgászversenyeket szoktak rendezni. 2018-ban például a nemzetközi klubvilágbajnokságot (a horgászat Bajnokok Ligáját) tartották itt.

Láda Gáspár, a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke szerint az 1800 méteres betonút mellett, a füves rézsűn 160-180 versenyzőt tudnak leültetni – úgy, hogy teljesen azonos versenyfeltételekkel tudnak horgászni. A kajakos központban szálláshely, büfé, wc, parkolóhely áll rendelkezésükre. Az egész világon is kevés horgászhely rendelkezik ilyen jó adottságokkal.

Evezni rögtön lehet, amint a víz eléri a megfelelő szintet. A horgásztó változatos halálállományát azonban évekbe telik visszaállítani. Márpedig ez is feltétele annak, hogy mind a hobbihorgászok, mind a versenyzők élvezzék a halfogást. Az elmúlt év hónapokban a csupasz medret ellepte a növényzet, kaszálni kellett a tó fenekét, mielőtt a Tiszából friss vizet vezetnek bele.

A Maty-érből tavaly kiemelt halállományt szétosztották a szövetség többi horgászvizében, azt már nem lehet visszatelepíteni. A Tiszától idáig vezető csatornarendszerből kerül vissza némi hal, a többségét azonban tógazdaságokból kell megvásárolni, és áttelepíteni. Mivel a tenyészidőszak közepe van, fajtában és méretben változatos halállományt egyelőre nem lehet telepíteni a vízbe. Kezdetnek mintegy 300 mázsa tavi pontyot engednek a tóba – 1-2 kilós, fogható méretben.

Ősszel jöhetnek az egy-kétnyaras ivadékok, a fehér halak, jövő tavasszal pedig a ragadozó halak. Kimustrált anyahalakból extra méretű példányokat szereznek be, és természetes úton is szaporodni fognak a tóba visszakerülő halak. Láda Gáspár valószínűsíti, hogy az első igazán jelentős nemzetközi horgászversenyt 2021-ben, a Magyarországon rendezendő Vadászati Világkiállítás idején tarthatják majd meg a Maty-éren.