Idén 30. alkalommal rendezték meg Szegeden a THEALTER-t, azt a nemzetközi színházi találkozót, amelyen a világ minden részéről lépnek fel kísérletező színházak. A résztvevők között hagyományosan a legerősebb azonban a „déli vonal”: Szabadka, Újvidék, Temesvár és Arad színjátszói. Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója a legnagyobb név, aki a legjobban érti és érzi a balkáni társadalmak minden rezdülését. Balog József, a THEALTER egyik alapítója és művészeti vezetője azt mondja: tőlünk délre, a balkáni térségben olyan kreatív művész energiák vannak, amelyekről a nyugat felé tekintő magyar magaskultúra alig vesz tudomást. Noha az egyes országok között gyakori a konfliktus, a művészek között rendszeres a kapcsolat, ismerik egymás munkáit, hatnak egymásra. A gyakori metaforát cáfolva: Szeged nem Európa vagy a másik irányból a Balkán kapuja. Vonal van itt, horizont, a szellem számára átjárható vidék, amely – bármit hoz is a politika, soha nincs nyitva, és soha nincs becsukva. Használjuk egymás toposzait. Értjük egymást ezen a vidéken.

A Kosztolányi Dezső Színház gyakran él azzal a megoldással, hogy meglévő műveket értelmez át, helyez új összefüggésbe. Ezzel együtt meghökkentő, hogy ezúttal a Kádár-korszak emblematikus magyar rajzfilmjét, a Gusztáv sorozatot használják nyersanyagnak. Ebben a megalkuvó, alkalmazkodó, félve lázadó kisember áll a történetek középpontjában. Elkülönülő, de egymásra épülő epizódokból épül fel a darab. A rendező megtartotta azt a formát, hogy kevés az érthető szöveg, a rajzolt figurára megszólalásig emlékeztető álarcban játszanak a szereplők, a történetet a zene, a színészi játék és néha értelmező feliratok viszik előre. Négy Gusztáv nyomkodja a stemplit valami hivatalfélében. A főnök hajtja őket, olykor zsebből fizet – de rendre ellopja valamelyik Gusztáv fizetését. Az illető félénken pampog valamit, mire elzavarják, a munkáját pedig a maradóknak kell elvégezniük. Végül egyetlen Gusztáv marad, aki kézzel-lábbal stemplizik, de tőle is ellopják, amiért megdolgozik. Minden eladó, folyton árleszállítás, kiárusítás van, diszkont áron lehet venni tévét, mosógépet, nőt, boldogságot. Egymástól alig különböző zászlók, szlogenek, indulók hívogatnak – valamelyiknek minden Gusztáv alááll, énekel, masírozik, míg végül valódi csatazajban végződik a történet. A színészek, a Gusztávok kémlelik a nézőteret, és mindenütt Gusztávokat látnak. A darab végén fel is kínálják maszkjukat a nézőknek. Elsötétül a terem, mindenki tudja, hogy vége van, mégsem mozdul senki, mert nem egészen biztos a dolgában – különben is töksötét van. Mire megjelenik egy provokatív felirat: „Múlik az idő. És ti itt ültök a sötétben. De ezért nem ti vagytok a hibásak. Tudjuk ki a hibás mindezért.” Hát persze, hogy Gusztáv. Csakhogy az önfelmentés, a felelősség elhárítása is Gusztávság. Mind Gusztávok vagyunk.