Közismert a még mindig megóvott, gazdag növényvilágáról és számos fafajtájáról is, melyeket az országban máshol nem láthatunk. Az egyik ilyen fa egy öreg gingko (páfrányfenyő), melyet az emberek többsége a koncentrációt segítő tablettaként ismer. Eredeti állapotában azonban Szerbia más területein már nem lehet ilyet találni. A Hermann Bollé építész által készített, megrongált hétvégi ház a nádból készült tetőjével egykor kimagasló objektumnak számított, a vajdasági nyaralók stílusos példája volt.

A 20.század elején a spahiluk kiemelkedett a többi közül, ha parkja szebb volt, mint a lakóépület. Ez a Fischer farm esetében pontosan így volt. A zsidó származású dr Fischer szpáhi azonban nem talált egykönnyen kertészt. Szolgákat küldött Vajdaság teljes területére, hogy találjanak valakit, aki karban tudja tartani a szpáhi parkot, melyre az egész világ előtt büszke lehet...

„És akkor egy majális alkalmával kocsija előtt hirtelen megjelent egy feltűnően idős ember. A lovak megálltak, mintha hipnotizálták volna őket, az öreg pedig odament a szpáhihoz, és elmondta neki, hogy egy faluból származik a nagy folyó mentén, és, hogy a fehér kőris nyelvét beszéli a legjobban. Az öreg ezután rendbetette a parkot, az elülső részét francia, a hátsó részét pedig angol séma szerint, hiszen általában így néztek ki akkoriban a híres várak parkjai. A termőföldön a fehér kőrisen kívül hamarosan pagodafák, tuják, perzsa varázsfák, és még tűzeglábak is nőttek. A kastély körüli park szebb volt, mint maga a kastély. A tulajdonos megöregedett, fiait pedig nem érdekelték az erdő szépségei. Halála előtt rábeszélték, hogy vágja ki ez erdőt, helyén pedig termőföldeket hozzon létre. Az apa beleegyezett, hamarosan meghalt, fiai pedig elkedzték megvalósítani elképzeléseiket. Mivel a kértészre (aki ugyanolyan öreg volt, mint amikor a kocsit megállította) már nem volt szükségük, elbocsátották. Szántókra volt szükségük. A kertész azonban nem távozott egyből. A birtokon maradt, és minden kivágott kőris és tuja helyét megsiratta. A tőzegláb alatt, az erdő egy megmaradt részén aztán holtan találták. Egyedül egy nagy „A“ betűt hagyott maga után egy tölgyfa törzsébe vésve. (A legenda Milan Belegišanin „A fűvel benőtt tornyok álmai“ című könyvéből származik).

Ha mégjobban belemerülünk a történelmi adatokba, egy olyan változatot is találhatunk, mely szerint az öreg megfojtotta a fiúkat. Azonban nem állunk le a fiúk halálával kapcsolatos történeteknél, inkább elmondjuk, a birtokon egyszer tűz ütött ki. „Az 1966-os tűz után az épületet visszaállították eredeti állapotába, új nádtetőt kapott, és visszakapta fa elemeit is. Csak a kis épületet változtatták meg, amely a verandához kapcsolódott. Az objektum alapja négyszügletű, kelet-nyugat irányban fekszik. Ezek az adatok a Wikipédiáról, azaz a szabad enciklopédiáról származnak.

Mennyi gazdagság egy történetben, mennyi anyag a képernyőn, amit már Bora Otić vajdasági újságíró is megemlített. E kultúrális emlékmű pedig mint olyan, egyre rosszabb állapotba kerül. Ez ellen jelenleg semmit nem tehetünk, csupán felhívhatjuk a figyelmet a létezésére, hátha ezzel változást tudunk hozni.