Todor Manojlovic pályája Nagybecskerekről indult az 1890-es években, és oda is tért vissza az 1960-as évekre. Jogász családból származott, Budapestre ment jogot tanulni, de inkább társaságba járt, mint tanult. A művészet és a művészek jobban érdekelték, mint a jog.

Nagyváradon is volt jogi egyetem, azt könnyebbnek tűnt elvégezni. Át is költözött, de ott éppen Ady Endre és irodalmi társasága állt az érdeklődés középpontjában. Manojlovic, mint az Osztrák-Magyar Monarchia értelmiségéből sokan, kiválóan beszélt magyarul és németül. Bekerült Ady és a Holnap körébe.

A jogi diploma Nagyváradon sem jött össze. 1910-ben Münchenbe ment művészettörténetet tanulni. A 20. század eleji Európáról sokat elmond, hol töltött hosszabb időt a sok nyelvet beszélő, ambiciózus nagybecskereki fiatalember. München után Temesvár, majd Firenze, Róma, Velence következett. Párizsban Apollinaire-rel ismerkedett meg, hosszan levelezett Stefan Zweiggel.

A századforduló idején a nyugat-európai modernizmust mintának tekintő kelet-európaiak hazafiak voltak. Ady Endre magyarsága nem irányult más népek ellen. Ám az első világháború a megkésett nemzetállami fejlődés felgyorsításával széles teret nyitott a nacionalizmus előtt. A művészeti nacionalizmus szembekerült a művészeteket megújító modernizmussal.

Manojlovic nem ezt akarta. Nagy tanulmányokban mutatta be korának legfontosabb művészeit – nemcsak írókat, költőket, hanem zeneszerzőket is. Követte a fejlődést, új, meghatározó szerzők felbukkanását. A magyar József Attila jelentőségét azonnal felismerte, a költő egyik első idegen nyelvű fordítása Manojlovictól származik.

Szerepet játszott a jugoszláv irodalmi életben is, amikor az 1920-as években Belgrádban gyülekeztek a kor fontos szerb, horvát és szlovén írói. Ismerve a délszláv népek történelmét, ez is egységesítő, nem az ellentéteket, hanem a közös vonásokat hangsúlyozó iránya volt munkásságának.

A második világháború után némileg háttérbe szorult. A Jugoszláviában is győztes kommunista hatalom egy ideig az átideologizált szocialista realizmust erőltette, és igyekezett új szerzőket előtérbe tolni. Manojlovic visszavonult Nagybecskerekre.

Ezt írta róla kortársunk, az újvidéki magyar író, Végel László:

„Szerb író volt, több kulturális, vagyis heterogén identitással, ami a XX. század elején Európa peremvidékein, főleg kelet-Közép-Európában nem volt ritka jelenség. Todor Manojlovic azonban szinte mintaszerűen képviselte ezt az identitást, hiszen a Vajdaságban a szerb, a magyar, a román, a szlovák meg természetesen a zsidó kultúra nagyon izgalmas, eklektikus ötvözetet képviselt.

Ez a jelenség azonban csak a peremvidéken lehetséges, a fővárosokban, a nemzeti kultúra centrumaiban nem nagyon értették. Illetve, ha megpróbálkoztak az értelmezésével, akkor is következetesen idegenkedéssel fogadták. Ma ez az eklektikus szellem átköltözött Európa nemzetileg tarka megalopoliszaiba, Párizsba, Londonba és Berlinbe, úgyhogy az úgymond provinciális költő még a mementójában is az európai avantgárdhoz tartozik.” Az 1968-ban elhunyt Manojlovic emlékét és örökségét lelkiismeretesen ápolják szülővárosában, ahol a kiállítást is összeállították. Manojlovic személye és életműve kiválóan alkalmas arra, hogy szimbóluma legyen a Kolo Központ által megtestesített szellemiségnek.