2020.03.30.

Az elfeledett műalkotás ismét eredeti fényében ragyoghat

Kultúra

A szabadkai Városi múzeumban folyamatban van „A csodálatos kenyérszaporítás” című, újonnan felfedezett festmény restaurációja. A kép az elfeledett barokk festő, Paulus Antonius Senser (1716-1758) ópuszának műve, melyet 1747-ben készített.

Article image
2020.03.30.

A rendkívül jelentős, 6 méter hosszú és 3 méter magas festmény létezéséről már korábban is tudtak, ám nem tudták, hol található. Az egyetlen nyom és fekete-fehér képeslap volt a háborúk közötti időszakból, ám nehéz volt megmondani, milyen festményről is van szó.

A kiállításra való felkészülés ideje alatt, melyen bemutatják Senser művét, a tárlak megnyitásától a restaurációt élőben végzik majd, melyet a látogatók is megtekinthetnek. A képen dr Korhecz Papp Zsuszanna, a Városi múzeum restaurátor tanácsadója dolgozik majd. Habár egy ilyen ritkaság esetében legalább egy évnyi munkára van szükség, a restaurátor elvállalta a kihívást, mely szerint 8-9 hónap alatt végeznie kell vele.

— A kép tavaly novemberben érkezett Szabadkára a pécsi püspökség padlásáról, előtte pedig a Szeminárium épületében, a papnevelde étkezőjében volt. Amikor a Szeminárium épületét elvették a templomtól, a képet feltekerték, de nem tudom, melyik kollégám vigyázta meg. Ez 1950-ben történt. A festett oldalra egy papírt ragasztottak, és ez mentette meg, egyébként tönkrement volna, hiszen a padláson vagy nagyon meleg, vagy nagyon hideg van. A szabadkai kiállítást követően a képet Pécsre szállítják, és egy szakmai iratot is készítenek róla.

A képet már felújította egy pécsi festő, még 1900-ban. A sérült részekre vásznat ragasztott, de Korhecz szerint nem vette le, a helyszínen végzett leképzéseket. Az eredeti állapot visszaállításának érdekében a sérült részeken ma is leképzéseket alkalmaznak.

— Van például van egy lyuk a képen, melyre a vászon elülső oldalára átképezték a részletet. Amikor ezeket szedtem le, tanulók firkáira is bukkantam, a gyermekek írtak rá. Azt tervezem, hogy a képet kiállítható állapotba helyezem, aztán pedig nyilvánosan folytatom a munkát—mondja a restaurátor, aki már számos neves művész jelentős festményein dolgozott, azonban ez a legnagyobb kép, melyet eddigi karrierje során restaurált.

A hetedik osztályos Filip Stefanović személyében segítője is van.

— Hét éves volt amikor legelőször eljött az osztályával. Akkor a gyermekeknek lehetőségük volt levenni az egyik kép védőrétegét, ő pedig annyira élvezte, hogy többször is visszajött. Nagyon türelmes, és remélem, hogy ő lesz az utódom. Jelenleg mellettem van ay ilyen munkák során, ahol nincs szükség szakmai tudásra.

A restaurátor szerint Senserről már eddig is sokat tudtak. Bácskában is ismert, képei pedig a bácsi Ferencesek templomában is megtalálhatóak. Az étkezőben az „Utolsó vacsora” című festmény áll, és két oltári képét, valamint egy önálló alkotását is őrzik. A kiállítást követően a „Kenyér csodatevő felosztása” című festmény Pécsett visszakerül eredeti helyére, ami jelenleg a Gimnázium terme.

Korhecz Papp Zsuzsanna korábban a budai festő, Stettner Sebestyén, az utazó barokk festő, Mathias Hanisch, a budai művész Falkoner Ferenc, és több barokk, bécsi festő alkotásain is dolgozott. Templomok és múzeumok legalább 50 oltári képét restaurálta projektumai során. Munkáját és tudását a szerbiai ICOM Nemzeti bizottság tagjai is felsimerték. A szervezet a múzeumok Világszervezetéhez tartozik, amely tavaly májusban a 2018-as év múzeumi szekemberének választotta a restaurátort Szerbiában.