Nem véletlen a kapcsolat, Klebniczki György felesége bolgár származású. A zongoraművész-zeneszerző a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán dolgozik. A fiatal művész kiemeli: egy etnikum folklórkincsébe nemcsak a népzene tartozik bele, hanem a műzenének az a része is, amely felhasználja a népzene motívumait.

Klebniczki György úgy tapasztalta, a műzene is jelentős részben a népzenéből táplálkozik, a képzett alkotók úgy nyúlnak az eredeti anyaghoz, hogy értelmezik azt, alkalmassá teszik a saját állásfoglalásaik, érzelmeik kifejezésére. A bolgár, szerb, örmény műzenét tanulmányozva úgy találta: a lekottázott, feldolgozott zene sokoldalúbb, gazdagabb jelentésrétegeket vehet fel az alkotói folyamat során. Zongoristaként arra figyel, hogy hűen adja vissza az adott zenei történetet. Zeneszerzői elmével viszont a szerkezetre, az alkotói szándékra összpontosít. Különös összefüggésekre figyelhet fel ilyenkor az ember. A magyar zenei nyelv a páros ritmusokat szereti, kevésbé kedveli például az ötnyolcados bolgár ritmust. Pedig magyar népdalok is ismertek páratlan ütemben. Bartók Béla az eredeti ritmusban jegyezte le őket, Kodály Zoltán magyarosan, négynegyedben.

Autentikus magyar népzenekarok is játszanak páratlan ritmust. Például a dűvőben, a kalotaszegi tánczenekarban a prím négynegyedet játszik, ám alatta a brácsák hagyományosan kicsit késleltetve, hétnyolcados, vagy több kombinációból álló motívumot játszanak.

Vagyis, ha a szerkezetre és az előadó szándékára figyelünk, egymástól látszólag távol álló zenei kultúrák között is felfedezzük a hasonlóságot. Klebniczki György gyakran játssza örmény zeneszerzők műveit. Hacsaturján Hegedűversenyének lassú tételét nem szeretik a zenészek, kotta szerint lejátszva monoton, unalmas, végeérhetetlennek tűnik. Más örmény szerzők darabjait is megszólaltatva rájött, hogy az a lassú tétel valójában örmény siratózene, amelyet – a példák alapján – immár a kottától picit elemelkedve panaszmotívumokkal, vallomásokkal teli siratóként, érzelmeket keltve is el lehet játszani.

Arra a kérdésre, mennyire esik távol a Tavaszi rapszódia és más, hasonló zenei kísérletei a 21. századi mainstream zenétől, Klebniczki György azt felelte: nem a fősodorba esnek, de megvan az a közönség, amely igényli és hálás érte. A folklórhoz valami módon kapcsolódó, illetve a fősodorbeli modern muzsika nem ellentétben áll egymással, hanem békésen elférnek együtt a zenei életben. Olyan ez, világította meg példával, mint amikor Liszt Ferenc a Magyar rapszódiákat is eljátszotta a lipcsei koncertteremben. Méltányolta a közönség – de ott persze a h-moll szonáta jobban otthon volt.

Klebniczki György zongoraművész 2006-ban diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, Kerek Ferenc tanítványaként. Zongorakísérőként jelenleg is ott dolgozik. Gyermekkora óta szerez zenét, rendszeres szereplője a szegedi Vántus István Kortárs Zenei Napoknak. A Szeged Classic Trio zongoristája. S. Dobos Márta hegedűművésszel szonátákat szokott előadni. Doktori védésére és hangversenyére készül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.