A Kövér Béla Bábszínház előcsarnokában találkozunk – a színház megújuló imázsának megfelelően átfestik a falakat és a plafont. Az alaphelyszín a tenger, amely körülveszi majd az előadásra igyekvőket, a különböző felületekre pedig a tengerhez kapcsolódó élénk színű figurák – sellő, palackposta, hajó, világítótorony – kerülnek.
Az alakok rajzfilmfigurákra emlékeztetnek, graffitiszerűek, egyben mozgalmassá, élénkké teszik a teret. Aki már látta az egyik alkotó, Vinkó Leó festményeit, annak kétsége sincsen, hogy a falfestményeken is ugyanaz az eredeti képi és színvilág jelenik meg, mint a festő nagy méretű táblaképein. Nehéz megfogalmazni, mitől, de a látvány – akárcsak Lázár Ervin meséi – egyszerre szólít meg gyermeket és felnőttet.
Egy egyetemi klub üzemeltetője Vinkó Leó kiállítását látva kérdezte meg: lehetne-e ilyen képeket festeni a helyiségek falára? A fiatal művész igent mondott, noha sohasem csinált ilyet korábban. Egy egyetemi bulin összehozták Marton Ákossal, aki festett már falra, valamennyire ismerte a technikát, eligazodott a nagyobb mennyiségek között. Első munkájuk 14 méteres falát kettéosztották, és akkor még mindketten csak a saját részükre festettek.
Külföldön, majd Budapesten is divat lett a street artnak ez az ága: hatalmas tűzfalakat, városi helyszíneket dob fel, tesz dinamikussá, vidámmá a falfestészet. Szegeden ismert munkájuk a Nyugi Kert nevű egyetemista étterem és kocsma festett környezete, a Molnár utcai hőközpont fala, vagy a Napfényfürdő 10 ezer négyzetméteres belső falfelületének festése, amelyen ketten közel egy évig dolgoztak.
Mennyiben más ez, mint hagyományos képet festeni? Marton Ákos azt mondja: száz emberre nehezebb jól főzni, mint három-négyre. A hatalmas felületeket is nehezebb jól megtervezni, száz literes tételben bonyolultabb festéket keverni, mint egy kis üvegpohárban. A fő elemeket előre meg szokták tervezni, de a részleteket a helyszínen találják ki. A hely sajátosságait – faltöréseket, ablakok ajtók vonalát, a világítás eszközeit és a fényeket – messzemenően figyelembe veszik.
Más a munka kültéren – olykor állványozni kell, vagy emelőkosaras autóval dolgozni. Jó a levegő, de kellemetlen tud lenni a meleg – a Mona Lisás képet például a fehér fal előtt rekkenő hőségben festették. Évszaktól is függnek a körülmények, sőt, télen többnyire szünetel a falfestés.
A kép tartalmát eleinte maguk találták ki, de újabban a megrendelők többé-kevésbé konkrét elképzelésekkel keresik meg őket. Persze, az egyeztetés után a végleges képet ők készítik el. Vinkó Leó azt mondja: ugyanazt az örömöt és lelkesedést érzi alkotás közben a falfestés során is, mint amikor vászonra fest. Szerinte a képek művészi minőségében sincs különbség – a hozzáértők ezt el szokták ismerni.
Gyakran kapnak szemrehányást, hogy „elpazarlod az életedet, meg a művészetedet”. De ez nem egyszerű dekoráció, ugyanolyan színvonalon alkotnak, mint a kiállításra szánt képek esetében. Mindketten jelen voltak legutóbb a Reök-palotában rendezett kiállításon, és adtak be képeket a Vásárhelyi Őszi Tárlatra is.
Van egy jelentős különbség: a falfestést megfizetik, nem kell kőműves mellé segédmunkásnak járni, hogy megéljen a festő. A másik különbség, hogy alapesetben a festő magának fest, csak a saját művészi elképzeléseire kell tekintettel lennie. Itt viszont követelmény, hogy tetsszék a megrendelőnek és azoknak, akik a nyílt tereken látják a képeket.
„Nem világhírű akarok lenni, és nem is meggazdagodni szeretnék”, mondja Vinkó Leó. „Azért festek, mert ki akarom élni a bennem lévő kreatív energiákat, és ehhez nekem a festés a legalkalmasabb. Nem feláldozom, hanem kihasználom az időt, amit ezzel töltök.”
