2020.01.24.

Ha a határellenőrzést sikerül megoldani...

Gazdaság

A tervek szerint 2020 májusában köthetik meg a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal Szeged és Röszke közti szakaszának kiviteli terveire és megépítésére vonatkozó szerződést. 2022 nyarára villamosított, modern vasúti pálya kötheti össze Szegedet és Szabadkát.

Article image
2020.01.24.

2015 nyara, a migránsválság tetőzése óta szünetel Szeged és Szabadka között a vasúti forgalom. Korábban is kevesen jártak ezen a vonalon, mert a pálya állapota miatt lassan járt a vonat, a menetidő 2 óra volt a bő 40 kilométeres szakaszon és a határellenőrzés is sokáig tartott. 2019 áprilisában közös kormányülést tartottak Szabadkán, ahol a magyar és a szerb kormány szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy a két nagyváros között újraindítják a vasúti személyszállítást. Ennek alapja a DKMT Eurorégió és a Vajdasági Tartományi Kormány által korábban elkészíttetett engedélyes terv, amely az egykori Szeged-Szabadka vasútvonal helyreállítását készítette elő a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program finanszírozásával.

Idén január elején a MÁV feltételes, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Szeged és a Röszke közötti 13 kilométeres vonalszakaszra. Az országhatár és Szabadka között magyar hitelből a szerb fél építteti ki a pályát. A Szeged-Szabadka vonalszakasz felújítása kapcsolódik a Belgrád-Budapest vasúti pálya tervezett felújításához is. Ameddig ugyanis a Szabadka és Kiskunhalas közti pálya rekonstrukciója zajlik, a forgalomnak elkerülő útvonalon kell haladnia. Erre is alkalmas lesz a Szegedet Szabadkával összekötő tervezett új vonal, amelyen kiépítik a villamos felsővezetéket.

A változás 160 kilométer per órás tervezett, és 120 kilométer óra engedélyezett sebességet tesz lehetővé. A Szeged és Szabadka közti távot tiszta menetidőként körülbelül félóra alatt tudja megtenni. Felújítják a vonalat, korszerű biztosítóberendezéseket szerelnek fel, ezek fűthetőek lesznek, Szentmihályon és Röszkén új megállóhely épül.

Szakértők szerint még nem dőlt el végleg, hogy a teherforgalmat bevezetik-e Szeged-rendező pályaudvarra, vagy esetleg egy új vonalszakasszal Kiskundorozsmánál csatlakoztatnák a Kiskunfélegyháza, Kecskemét felé vezető vasútvonalhoz. Így nem kellene a tehervonatokon mozdonyt cserélni, illetve a beérkezéssel ellentétes irányba vontatni őket.

Bizonytalan jelenleg a határellenőrzés módja és időtartama. Ha az eddigi megoldás maradna, vagyis mindkét oldalon mintegy 20-20 percig állnának a szerelvények, akkor a hatósági munka több időt venne el, mint amennyi a tiszta menetidő. Ez azzal járna, hogy az új pályaszakaszon kevésbé lendülne föl a személyforgalom. Csókási Eszter, a DKMT Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője mindazonáltal optimista. Szakértői vélemények alapján abban reménykedik, hogy a jelenleg bevezetés előtt álló 5G-s technológia segítségével lehetővé válna olyan gyors és fejlett adatforgalom megvalósítása, amelynek segítségével a mozgó szerelvényeken is biztonságosan elvégezhető lenne az utasok ellenőrzése.